A gyilkos csap

Csendes normális este elébe néztem, de ő már készült. Tudta a rohadék, hogy egyedül vagyok a lakásban és hogy nem víz-gáz szerelőnek tanultam, kézügyességem a nullához közelít (alulról) ergo hülyére nem értek a vízcsapszereléshez. A konyha tele volt bajjóslatú előjelel, nem elég hogy vállban kissé szűk, de tornyosult benne a mosatlan. Ez önmagában még kevés lett volna a tragédiához, de az emberi természet sajnos kiszámíthatatlan. Normális esetben ugyanis hagytam volna az egészet a fenébe, de na gondoltam megemberelem magam és most az egyszer elmosogatok.

Nem kellett volna. A Csap ugyanis csak erre várt… Először úgy tett az aljas, mintha minden rendben lett volna, megindult a víz folydogált szépen és éppen azt terveztem, hogy megjutalmazom magam egy pohár ribizli borral, amikor … lecsapott. Hiába próbáltam elzárni nem akaródzót neki, majd egy halk, de vérfagyasztó kattanással felmondta a szolgálatot és dőlt belőle a meleg víz.

Ezzel ádáz csatánk elkezdődött. Szétszerelni azt nem tudtam volna egyrészt, mert nem volt hozzá szerszámom, másrészt, mint említettem nem értek hozzá. Rájöttem, ha egy kicsit befele nyomom, akkor megáll, de ahogy a nyomás engedett úgy a víz folyt tovább. Ekkor megpróbáltam, masszívnak látszó tárgyakkal kitámasztani, de a hely szűke miatt nem tudtam a kellő mértékű stabil nyomást biztosítani, és a víz folyt tovább. Mentő ötletem támadt elzárom, valahol máshol, de kiderült a tömbház régi és elfelejtettek ilyen biztonsági kütyüt beszerelni. Majdnem éjfél volt, ilyenkor illetlenség, a szomszédot vagy bárki mást riasztani úgyhogy maradt a kézitusa. Bő egyórás küzdelem után sikerült viszonylag tűrhető mértékűvé tenni a víz folyását, ami annyit tesz az árvízveszély átmenetileg el lett hárítva, de a csatát a Csap nyerte. A pánikba esés közepén ledőltem pár pillanatra, mert az építő jellegű ötleteimet kimerítettem.

Ezt követően szerencsére felébredtem, verőfényes reggel volt, de sajna hamar kiderült, a Gyilkos Csapot nem csak álmodtam, rendíthetetlenül folyt tovább belőle a víz. Úgy éreztem magam mint a hajós Szkülla és Kharübdisz között, és a mérhetetlen vízszámlára gondolva, mozgósítva minden maradék energiámat utolsó elkeseredett rohamra indultam. És akkor egy szerencsés pillanatban, egy jól irányzott nyomás és egy hárommilliméteres óvatos, de határozott csavar és… győztem! Sikerült a vízóra őrült pörgését valahogy megállítani.

 De tudom a Csap lesben áll, most épp csöpög…